A Csongrádi TErmészetTUDOmányos Diáklaboratóriumot augusztus 29-én hivatalosan is birtokba vehették a diákok. Az ünnepélyes átadáson Kiss Attila intézményvezető úr foglalta össze a kivitelezés és a laboratórium berendezésének legfőbb állomásait. 

Kedves diákok!

Teljesen kész van a burkolat. Azt is kiderítettem hogy a középen lévő két asztal között lesz egy elhúzható „fal”. És lesz egy  külön helyiség a laboránsoknak. Ott előkészíthetik nekünk a vegyszereket és egy pultféleségen előreadják nekünk. Már be vannak vezetve a kábelek és a szertár is kész van. Nagyon remélem tetszeni fog, már csak a berendezés hiányzik...

H.A
2014. április 12
.

Kedves diákok!

Nem fogjátok elhinni. A labor burkolata már félig kész is van. Annyit elmondhatok, hogy a falakon csempe lesz és könnyen lemosható ha ráömlene valami. Még nincsenek beépítve a kábelek és vezetékek, de hamarosan azok is elkészülnek. 

H.A
2013. április 10.

A következő művelet a felújításban az aljzat, a víz- és csatornahálózat kialakítása. Ahol szükséges volt, a régi vakolatot eltávolították, és a falakat előkészítették a csempézéshez.  Az érkező alapaanyagokat az udvar felől, három emelet magasba emelő targoncával emelték be a folyosóra.
 

Kedves Diákok!
A diáknapon bejelentették, hogy a BJG jobban teljesít. Nos ez így is van, mert a laboratóriumunk  épülőben van. Néhány információt már el is tudok árulni a jövőről. 

Kedves Diákok!
Nyugodjatok  meg nem ostromolják az iskolát napközben. A hangzavart az okozza, hogy az új természettudományos labort építik nekünk.
De amint én láttam a munkálatokat odafent, nem lesz a teremmel semmi gond. 

2013. június közepén a 9. és 10. osztályos reál tagozatosok segítségével megkíséreltük a lehetetlent: a sok-sok kísérleti eszköz, könyv, vegyszer, milliónyi doboz, és minden bútorzat, beleértve az óriási szekrényeket  is, kikerültek a felújításra váró termekből és szertárakból.Maga a "költöztetés" komoly, jól szervezett csapatmunkát igényelt.

Mire végérvényesen lezárult a 2012-2013-as tanév, addigra a régi épület harmadik emelete készen állt a teljes felújításra.

 

Laboratórium és kapcsolódó helyiségek:

Meglévő laboratóriumunk az iskola régi épületrészének második emeletén található. Tágas fizika és kémia szertárak fogják közre azt a 2 helyiséget (egyik a jelenlegi fizika laboratórium) amelyekből a kiírás szerinti laboratórium kialakítható.

Iskolánk fennállásának 90 éves évfordulójára (2010) összegyűjtöttük a nyugdíjas kollégáink emlékiratait, ebből tudjuk, hogy ezek a helyiségek az 1960-as évek végéig fából készült harmonikaajtóval voltak egymástól elhatárolva, és az iskolai ünnepségek idejére egyetlen díszteremmé alakították ezt az épületszárnyat. A régi tervrajzok, és a jelenlegi mérnöki felmérés is megerősítette mindezt, így a pályázati kiírásnak megfelelő laboratórium két leválasztható helyisége, a vegyszerraktár, az előkészítő helyiség főfalak bontása nélkül kialakítható.

 Az alábbi ábra a laboratóriumnak és az előkészítő helyiségeknek kiszemelt helyiségeket mutatja: