Megérkezett a felszerelés jó része, így hamarosan elkészülhet a Batsányi János Gimnázium természettudományos diáklaboratóriuma. A jelenleg berendezés alatt álló labort szeptembertől a gimnazisták mellett tizenkét partneriskola diákjai is használhatják majd.

 A Gimnázium felső emeleténkialakított laborban helyükre kerültek a bútorok, szerelvények, világítótestek, és már az eszközök egy része is megérkezett, így elmondhatjuk, látványos szakaszba érkezett a beruházás.„ Gőzerővel folyik a laboratórium felújítása.” – tájékoztatta lapunkat Szabó László, a projekt koordinátora. „Egy nagyon látványos szakaszhoz érkeztünk, hiszen nagyon sok minden már a helyére került, és az eszközök egy része is megérkezett. Ezeket átkellett néznünk, egyesével ki kellett próbálnunk, össze kellett vetnünk, hogya közbeszerzési eljárásban kért eszközöknek a specifikációja megegyezik-e azzal, amit kaptunk.” A labor további eszközei júniusban várhatóak, addig a labor is olyanállapotba fog kerülni, hogy tudnak majd rendezvényeket szervezni a Gimnáziumban. A„próba körre” elsősorban a Batsányiban oktató pedagógusokat várják, de a nyár során a labor megnyílik majd a környékbeli általános iskolák előtt is, akikkel szeptembertől indul majd be a közös munka. A Gimnázium tizenkét városi és környékbeli iskolával kötött együttműködési megállapodást, az onnan érkező diákok laboratóriumi gyakorlatokatvégezhetnek majd a nagyon jól felszerelt, modern környezetben.

 

Forrás: Csongrádi Hírek IV. évfolyam, 79. szám, 2014. június, 5. oldal