Eldöntöttük: házhoz megyünk. Bepakoltuk hát a kisbuszba a meteorológiai állomást, a bürettákat, vegyszereket, füstkészítő mechanikát, hőkamerát, robotot és felkerekedtünk. Persze volt még sok minden más is, de itt leírni mindent hosszú lenne. Úticélunk a Piroskavárosi Általános Iskola volt. 

Nagyobb zűrök nélkül kipakoltunk („Vigyázz jön egy autó!” „Elfér.” „Bentebb kéne menni.” „Már menni kéne be.”) és felhurcolkodtunk egy tanterembe, ahol már tanárok és diákok egyaránt vártak minket. Mire kipakoltuk a felszerelést, már mindenki nagyon izgatott volt. A hat állomáson sok izgalmas kísérletet lehetett kipróbálni.Azt, hogy a cinkre sósavat öntve hidrogéngázt kapunk, előbb-utóbb mindenki megtanulja kémia órán. De azt, hogy a durranógáz milyen hangosan robban, csak akkor tudjuk meg, ha a kellő mennyiségű hidrogént tudjuk bezárni a zacskóba. Ha cukrot és szódabikarbonát keverünk el denaturált szesszel és biztonságos körülmények között meggyújtjuk, nagy, fekete kígyók jönnek elő a „tojásból”. Minden kísérletet azonban a veszélyessége miatt csak tanár végezhet. Ha a gyerekek a csempére különböző cseppentős üvegekből cseppentettek, más-más színű elegyek, csapadékok keletkeztek. A kísérletezés hevében azonban sokszor elfelejti az ember, hogy mit is cseppentett utoljára... („Azt a pirosat mivel csináltad?” „Nem tudom!” majd később: „Sósav és fenoftalein!”)

Azt már az Állítólag című műsorból is megtanulhattuk, hogy a fizika és kémia mi mindenre jó. De, hogy egy bőrszoknya? (Végy egy bőrszoknyát, gumipókot és egy műanyag hordót. Töltsd meg füsttel és máris nagyszerű füstkarikákat lehet eregetni úgy, hogy a szomszéd kémiás asztal ammóniától büdös harmóniáját felborítsuk.) Azt is biztosan csak kevesen tudták, hogy két műanyag pohárból pedig klassz repülő „valamit” lehet készíteni és a ping-pong labdát nem lehet kifújni a tölcsérből, ha jól megfújjuk a tölcsér alját.  

Megmérhették még egyetlen egy picinyke vízcsepp térfogatát, a büretta segítségével. Ehhez volt, akinek húsz, volt, akinek ötven cseppet kellett megszámlálnia egymás után. Bár ez nem tűnik olyan „eget rengető” feladatnak, mégis komoly koncentrációt igényelt. Ezután már csak matematikai számítások következtek a csepp térfogatának megállapításához és mértékegység átváltás, amelyet a diákok szorgalmasan lejegyzeteltek a füzetükbe.

Egy számítógép és egy robot kell ahhoz, hogy a fiúk érdeklődését felkeltsük. Az asztalon egy legoelemekből épített robot éppen azt csinálja, amit akarunk, illetve amit beprogramoztunk neki.  A robotot az iskolánkban tanuló diákok építették, ahogy a programot is ők írták a robotnak. A hőkamera segítségével megnézhetjük a test hőtérképét és megmérhetjük a szomszéd asztalnál meggyújtott borszeszégő lángját, valamint a fekete kígyók születésénél a láng hőmérsékletét is. A kamerával fényképet is készítettek a diákok a társaikról, amelyet összevethettek később egy digitális fényképezőgéppel készült „normál” fotóval.A meteorológiai állomások nem csak olyan érdekességeket lehetett megfigyelni, hogy a csapadékmérő hogyan működik, a szél irányát és nagyságát is lehet detektálni, valamint a hangerőt is. Természetesen ezeket az időjárásra jellemző elemeket a „bezártság miatt” a diákoknak kellett prezentálni, úgyhogy időnként sikításra és ”hangosan fújó” emberekre lehettek figyelmesek a szomszédos asztalnál ülők. A műszer természetes körülmények között mutatja azt is, hogy borús vagy derült az idő, jelen helyzetben ezt is csak imitálni tudtuk.

Az állomásokon az alábbi kérdésekre is választ kaphattak a gyerekek: Mekkora egy vízcsepp térfogata? Mi mindent lehet mérni egy meteorológiai állomással? A hőkamerával vajon látható-e az udvaron játszó másik gyerek hőtérképe?

Volt kémiás, fizikás, földrajzos és informatikás részleg is. A gyerekek mellett mi is nagyon élveztük a látványosnál látványosabb kísérleteket és alig várjuk, hogy legközelebb is Házhoz menjünk.

Fehér Mária, Susánszki Anikó