A robotika szakkörösök „RoboTab, a Z generáció robotja” címmel benyújtott pályázata a 15 díjazott iskola közül 1. díjat nyert, így gimnáziumunk a 2013/2014-es tanévre elnyerte az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Kutatóiskolája címet.

Robotszakköröseink életkoruknál fogva a Z generációs digitális nemzedékhez tartoznak, hazai és nemzetközi mezőnyben megszerzett versenytapasztalattal rendelkeznek. Eddig kizárólag Lego robotok programozásával foglalkoztak, de a tanulmányutakon és versenyeken már volt alkalmuk más típusú robottal is találkozni. A támogatást Arduino robothoz szükséges alkatrészek megvásárlására fogjuk fordítani.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2013. december 6-án, Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában került sor. Az egész napos, és sok érdekes előadásból álló programról laboránsaink állítottak össze egy beszámolót:

A rendezvényt a házigazda Fizikus Tanszékcsoport bemutatkozása nyitotta. Itt többek között a Szegedi Tudományegyetem fizika képzéséről, csillagászati, illetve fizikai kutatásokról és a Szegeden jelenleg épülő Lézerkutató Központról is lehetett előadást hallani. Az SZTE fizikus képzése sok más képzéshez hasonlóan szintén „kétlépcsős” rendszer: egy alap-, és egy mesterfokozatú diploma megszerzését teszi lehetővé. Hallhattunk ezen képzésen belül választható szakirányokról (pl. fizikus, csillagász, biofizikus, stb.)  részletesebben, valamint az „új” lézerfizikus szakképzésről is. Ez utóbbinak azért érezték szükségességét, mert a tervek szerint 2017-ben elkezdi működését az ELI, amelynek kezeléséhez és a kutatások kivitelezéséhez több jól képzett magyar szakemberre is szükség lesz.

Hogy mi is az ELI? Az ELI az első, nagyteljesítményű lézereken alapuló kutatói létesítmény, amely európai együttműködéssel és a nemzetközi tudományos közösség részvételével jön létre. A Szegeden megépülő ELI Attoszekundumos Fényimpulzus Forrás (ELI-ALPS) kutatási nagyberendezés ultrarövid impulzusokat szolgáltató fényforrások széles skáláját teszi majd elérhetővé a nemzetközi tudományos közösség számára. Mint az ehhez hasonló lézeres berendezések „telepítésénél”,  így itt is körültekintően kellett megtervezni a legkisebb részleteket is. Ilyen például az, hogy a legkisebb rezgéseket is ki kell küszöbölni, valamint állandó hőmérsékletet és páratartalmat kell biztosítani a működő lézer környezetében. A magyarországi Kutatóközpont azonban nem az egyetlen a projekt keretében, hiszen Csehországban és Romániában is hasonló Lézerközpontok épülnek. További információk az ELI-HU honlapján elérhetőek (http://www.eli-hu.hu/).

Az előadásokat követte az ünnepélyes eredményhirdetés, majd az elmúlt tanév TTIK Kutatóiskolája pályázatának győztesei tíz-tíz perces előadásokban foglalták össze elvégzett munkájukat. Volt, aki egy komplett kísérlettel készült, mások egy képen ábrázolták a lényeget, amelyről beszéltek. Az érdekesebbnél érdekesebb előadások között sok egyetemi szintű kutatás is volt. Készültek pályamunkák a termelői és kereskedelmi mézek összehasonlításáról, fényszennyezés mérésről Szekszárdon és környékén, mikrokontrolleres hőmérők fejlesztéséről, szénhidrogén talajszennyezések megszüntetéséről mikroorganizmusok segítségével.

 

Jövő decemberben már a batsányis robotosok is az előadók sorában szerepelnek majd, és bemutathatják, hogy milyen eszköz is az általuk elképzelt roboTab…

                Fehér Mária, Susánszki Anikó