2015. február 11-én a BJG Természettudományos Önképző Kör keretében két batsányis tanuló, Bálint Karola (12/F) és Ficsor Tamás (11/A) előadást tartott az informatika teremben.

Az előadás a mobil alkalmazásokról és azok fejlesztéséről szólt, Karola és Tamás komoly sikereket ért el ezen a területen különféle informatikai versenyeken.

Az első előadó Karola volt, aki bemutatta nekünk a mobil alkalmazást, amit egy versenyre készített. Az alkalmazás célja, hogy megkönnyítse a bevásárlást a használója számára.
Hogyan működik?
A használatkor az első teendőnk a bevásárló lista betáplálása az alkalmazásba, egyesével bevisszük a termékeket. Bármit, amit a vásárláshoz a termékről tudnunk kell (pl. a vásárolni kívánt mennyiséget) beírhatjuk  a „Részlet” pontba. Amikor ezt megtettük, az áruház előtt le kell kérnünk a hely adatbázisát, ami azt tartalmazza, hogy melyik termék hol - melyik sorban - található. (Ez a része az applikációnak még nincs kifejlesztve.) Amint az alkalmazás összevetette a bevásárló listánkat az adatbázissal, megmutatja, hol találjuk a hozzánk legközelebbi terméket a listáról és sorra vezet minket a bolton a legrövidebb úton, hogy beszerezzünk mindent, ami szükséges.
 Egy ilyen applikáció nagyon hasznos, tele van jó ötletekkel, de egyelőre nincs teljesen kidolgozva. Karola elmagyarázta, hogyan kódolta az alkalmazást, és hogy hogyan szeretné még tovább fejleszteni. Létrehozná a listáink elmentésének lehetőségét és saját receptek tárolását.
Miután befejezte az alkalmazás bemutatását, a teremben ülő tanárok azon tanakodtak, hogy megéri- e az áruházaknak, ha hozzáférhetővé teszik az adatbázisukat.

Tamás az előadását az N királynő probléma bemutatásával, és az általa megalkotott program bemutatásával kezdte. Az N királynő probléma lényege az, hogy egy N x N-es sakktáblára helyezzünk le királynőket úgy, hogy ne üssék egymást. Tehát egy sorban, egy oszlopban vagy egy átlóban nem lehet két királynő. A program, amit az N királynő probléma megoldására hozott létre, a bal felső sarokba lehelyezi az első királynőt, és kizárja azokat a mezőket, ahova már nem kerülhet bábu. A fennmaradt mezők közül véletlenszerűen kiválaszt egyet, és lehelyezi oda a második királynőt, majd ott is elveti a már nem használható mezőket. Ezeket a lépéseket egészen addig csinálja, ameddig el nem fogynak a lehetséges mezők és meg nem kapjuk, hogy hány királynő helyezhető fel a táblára.

 
Ezután elmesélte, hogy részt vett 48 órás programozó versenyeken, mesélt arról, hogy hogyan fejlődött a versenyek során, és elárulta nekünk azt is, hogy min dolgozik most. Egy játékot készít,  melyben az a feladat, hogy egy fénynyalábot eljuttassunk egy pontból egy másikba tükrök, prizmák és fizikai segédeszközök segítségével, minél rövidebb idő alatt.


Hallgattam őket, ahogy lefordították nekünk az informatika nyelvét, hogy mi is megértsük a munkájukat, büszkének éreztem magam, hogy a Batsányiba járok. Tiszteletreméltó Karola és Tamás kitartása és szorgalma, további sikereket kívánok nekik!