Rég látott fejlődésen mehet át a Batsányi-gimnázium: 240 millióból természettudományos labort hoznak létre. A környéken egyedülálló lesz, mondják a pedagógusok.

– Óriási lépés. Utoljára egy bő évtizede, a B épület átadásával fejlődött ekkorát a gimnázium – fogalmazott Kiss Attila, a Csongrádi Oktatási Központ igazgatója. Arról a 240 milliós pályázatról beszélt, amelynek nyerteseként nemrég hirdették ki a Tisza-parti város intézményét. A Csongrádi TErmészetTUDOmányos Diáklaboratórium, vagy ahogy már most is emlegetik: a TeTudoD-projekt az aláírásokat követően a tervek szerint februárban indulhat, mondta a tagintézmény vezetője, Szabó László.

– A pályázat benyújtása előtt szétnéztem egy szolnoki gimnáziumban, ugyanis ott találtam az elképzeléseinknek megfelelő laboratóriumot. A szeptemberre elkészülő csongrádi a biológia, fizika, földrajz és kémia oktatásában egyedülálló lesz a környéken – árulta el. A negyedmilliárdos összegbe egy – ma még egyéb célokra használt – kéthelyiséges, elválasztható terem kialakítása, tananyagfejlesztés, eszköz- és anyagbeszerzés, illetve továbbképzés fér bele. A projektben megvalósul a természettudományos oktatáshoz kapcsolódó, kísérletek és mérések elvégzésére, tehetséggondozásra, általános és középiskolások fogadására is alkalmas laboratórium, de emelt szintű érettségire is készülhetnek ott a diákok.

– Eddig 10 környékbeli általános iskolával kötöttünk együttműködési szerződést, de továbbiak is csatlakozhatnak. Páratlan tudásközpont jön létre Csongrádon – ecsetelték az intézményvezetők. A gyakorlati órák során a gyerekek megtapasztalhatják, hogy a természettudományok nem unalmas, érthetetlen tudományok, az ismeretek az élet részét képezik. Kiss Attila és Szabó László szerint ez nemcsak a hétköznapi problémák megoldásánál jelenthet hasznos tudást, de talán helyi szinten fontos lépést tehetnek, hogy visszafordítsák a természettudományos felsőoktatás iránti érdeklődés csökkenését. A laboratórium létesítése munkahelyteremtéssel is jár. A vezetői feladatokat egy kollégájuk látja majd el, a tanítás gördülékenyebbé tételéhez két asszisztensre lesz szükség.

Králik Emese - Délvilág napilap - 2013.01.16.