Csongrád - A csongrádi Batsányi János Gimnázium közel 240 millió forintot nyert pályázaton a Tetudod-projekt megvalósítására.

 

Ebből az összegből a kémiai, fizikai, biológiai és természetföldrajzi kísérletek és mérések elvégzésére alkalmas középiskolai labor újul meg – mondta el érdeklődésünkre Kiss Attila, az intézmény vezetője. A fejlesztéssel két laboráns munkahely is létrejön, a pályázaton nyert összeg magában foglalja a tanárok felkészítését, továbbképzését, valamint általános iskolásokat is fogadhatnak a megújult laborban – akárcsak a vásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolában működő középiskolai laborban. A munkálatok márciusban kezdődtek, és május közepéig tartanak.