A Csongrádi TErmészetTUDOmányos Diáklaboratórium is részt vett  az október 19-én a budapesti Katolikus Továbbképző Intézetben megrendezett TERMészettudományi Oktatási Szakkiállításon. Ezen a programokban és szakmai tapasztalatokban gazdag rendezvényen diákok és tanárok közös célja annak a sokszínű értékvilágnak a bemutatása, amely a mindennapok oktató pedagógiai munkájában rejtőzik.

Pataki Csaba (11. A) így emlékszik vissza:

a konferenciát az esemény szervezésében résztvevő Bán Sándor tanár úr nyitotta meg, de beszédet mondott a KUTOSZ elnöke is, valamint az AMGen Foundation gyógyszeripari vállalat képviselője is. A konferencia összes résztvevője a jövő évben egy egyéves, ingyenes Természetbúvár előfizetésre jogosult. A nyitóbeszédek után az épület udvarára mentünk, ahol a nagy lánggal járó kisérleteket, illetve a nyomás alatt lévő levegőt igénylő produkciókat mutatták be. Az épületbe visszaérve a konferenciatermet a szervezők több szekcióra osztották. Ezekben a szekciókban nyílt lehetőség az idegen iskolákból érkező diákok, tanárok természettudományos előadását meghallgatni, valamint azt előadni, amire az osztálytársaimmal (Bácsi Bernadett és Jaksa Fanni) készültünk. Az iskolánk kémiai szenzorainak egy részét mutattuk be kisérletekkel egybekötve -  az érdeklődés nagy volt a hallgatóságot szemlélve. Iskolánkból több csoport is részt vett a konferencián, habár ők a többi szekcióba voltak beosztva.

A szomszédos épületben a poszterkiállítást tekinthettük meg, ami természettudományi illeve természetismereti témában volt meghírdetve. A köztes időkben a program keretén belül a teákat és a süteményeket felkínáló büfét ingyen látogathattuk, valamint a hidegtálakat kínáló étkező termet is.
Az előadások, kiállítások során új dolgokat ismerhettünk meg a természettudományok tárgyköréből, ez meglehetősen hozzájárult az érdeklődési körünk továbbalakításához.

Tábori Levente:

A saját bemutatómról: témája az „Aranysziget fás populációinak felmérése mennyiségi és fajgazdagság szempontjából” volt. A bemutatómban a módszertan kapott nagyobb hangsúlyt, vagyis a hogyanra kerestem, illetve adtam választ az ötleteléstől a „produktumig”. A szakkiállítással kapcsolatos jó érzésemet erősítette, hogy pozitív visszajelzést kaptam a hallgatóságtól a bemutatókat követő beszélgetések során.

A szervezésről: Egy 17 munkát bemutató szekcióba osztottak be, ami átlátható mennyiség volt szerintem mindenki számára. Nekem ebből a kínálatból 3 nyerte meg a tetszésemet (a BJG-sekén kívül). Éltem a lehetőséggel, s mindhárom előadót megszólítottam a szakmai nap folyamán. Pár szó róluk.

  1. A Hegyvidék botanikai öröksége (Budai Középiskola – Kecskés Ferenc) Ebből az előadásból Magyarország flórájával kapcsolatos internetes oldalak ragadtak meg és azok felhasználási lehetőségei.
  2. Természettudományi éves osztályprojekt (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma – Dr. Futóné Monori Edit) Az adott osztály délelőtti órarendjébe beépített 2 óra, amelyet éves projekt megvalósítására használják fel maximum 3 fős csoportokban külön témában a mi laborunkban is megvalósítható módszerekkel. Sőt talán itt még hatékonyabban lehetne működtetni.
  3. Vízpart projekt (Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Tusorné Fekete Éva) Számomra új IKT-t mutatott be, melyet mind a laborban, mint a terepmunkáknál fel lehet használni.

A külsőségekről: elvárásaimnak megfelelt. Ellátásunkkal kapcsolatban figyelmességet tapasztaltam. Kávé, tea, apró sütemény, svédasztalos hidegtál – minőségben és mennyiségben is jó volt.

Baricsné Kapus Éva:

A burgolya szekcióban azok vettek részt, akik kísérletekkel készültek. Elsősorban gyerekek mutattak be kísérleteket. Örömünkre szolgált, hogy a határon túlról is érkeztek kollegák és tanulók. A kísérletek között voltak kimondottan tudományos munkák is, de többségében inkább olyanok, melyek alkalmasak a tanulók figyelem felkeltésére, melyek érdekesek, látványosak és varázslatosak. Különösen tetszett a Szent-Györgyi Albert Agóra bemutatkozása, hiszen a kísérleteket nagyon kicsi gyerekek mutatták be, nagyon nagy élvezettel.

Szabóné Sinkó Tünde tanítványai, Benke Sára, Tánczos Noémi és István Eliza a hulladékgazdálkodásról tartottak interaktív előadást:

Nagy élmény és jó tapasztalatszerzés volt számunkra ez a konferencia, mert sok új információval bővültek ismereteink, valamint betekintést nyerhettünk az egyik előadás során a nálunk is tervezett tanulmányi labor működéséről. Örültünk annak a lehetőségnek, hogy a tanulmányi kiránduláson szerzett új ismereteinket, egy előadás keretein belül bemutathattuk másoknak is.

Giliczéné László Kókai Mária a Tetudod a napköziben programsorozat ötletét és a megvalósítás tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.

A poszterkiállításon Szabó László tanár úr a nagy belmagasságú iskolai terekben, aulákban rejló kísérletezési lehetőségeket, Gilicze Tamás tanár úr pedig a szenzoros gyorsulásmérés kísérleti megvalósítását mutatta be.