Darvadozás 2013. november

A természet nagy közlekedési csomópontjává nőtte ki magát Szeged, Szatymaz és Sándorfalva háromszögben elhelyezkedő Fehér-tó (Google Earth keresőjébe beírandó szöveg: „Fehér-tó, Szeged”). Európai viszonylatban is egyik legjelentősebb daru (Grus grus) vonulási útvonala halad át az Alföldünkön. Októberi szálláshelyük a Hortobágy, ami novemberre áttevődik a Kiskunsági Nemzeti Park Tisza-völgyi tájegységére, a Szegedi Fehér-tóra. A vonuló madárcsapatok együttes lélekszáma az elmúlt 5-6 évben folyamatosan nőtt, az utóbbi években meghaladta a 20 ezres egyedszámot. Ennek a „kis” csapatnak a meglátogatására már érdemes egy kicsit korán felkelni.

Négy család szerveződött össze egy daru leső akcióra. Indulás november 6-án, szombaton negyed hatkor (!) A madárkáink ugyanis éjszakai szálláshelyükről, Fehér-tóról napfelkeltekor rajzanak ki a táplálkozó helyeikre a megszokott „V” alakú rajokban, és e szokásukat a mi kedvünkért sem voltak hajlandók későbbre tenni. Sikerült odaérnünk. A tó partján a nemzeti park szakemberi fogadtak minket, kiktől sok mindent megtudhattunk a darvak szokásairól miközben távcsöveinkkel követtük a darvak végtelennek tűnő sorát. A levegőben kavargó sokadalom láttán meglepőnek tűnt, hogy egy életre választanak párt maguknak e karcsú, több mint két méter szárny fesztávolságú madarak. Belső tartalékaik feltöltése után utazásuk végcélja Észak-Afrika lesz. Táplálkozását nézve nagy takarítógépnek számít. Minden ami belefér: növényi hajtásoktól kezdve a rovarokon keresztül a kisebb halakig, emlősökig mindent elfogyaszt. Vonulásuk idején inkább a növényi magvakat részesíti előnybe, aminek a környékbeli gazdálkodók módfelett örülhetnek.

Szombati kirándulásunk során a természetjáró tapasztalatunk is bővült: kicsit panel-szökevényként álltunk hozzá a hajnali tóparti sétához. A nulla fokos, ködös hajnal megbizsergette a csontjainkat, de úgy a velejéig. A nyirkos fű eláztatta cipőinket. Nem készültünk egy trópusi „bícs” élményre, de azért kicsit meglepett minket a klíma. Tapasztalat levonva: jövőre jobban rákészülünk. A felkelő nap rendes volt hozzánk. Nem bújt el, így belső egyensúlyunk hamarosan normalizálódott. Molnár László, a nemzeti park munkatársa, ismerősünk és régóta jó barátunk elvezetett minket a tóparti nádas mellett működő madár-gyűrűző helyre, ahol lelkesen mesélt az önkéntes munka szépségéről és nehézségeiről. A 27 hálóval a nádas kistestű, galambnál kisebb méretű madarait vizsgálják. Az önkéntesség ellenére vizsgaköteles tevékenység a madarak befogása, vizsgálata és gyűrűzése. Szakértő kezek kellenek a hálóban fennakadt, belegabalyodott, majd a sorsát megadóan váró kismadarak kiszabadításához és vizsgálatához. Láthattunk a vizsgálatok után a gyűrűző kezében pózoló jégmadarat. Fejét hosszú csőrével jobbra-balra forgatva mint ha csak azt mondta volna: „na most lehet fotózni” – persze mihelyt lábát elengedte az idáig béklyóul szolgáló emberi kéz, jobbnak látta a nádas sűrűje felé venni az irányt. A kékcinege meghazudtolva mesebeli alakját vadul próbálta felfalni a fogságban tartó kezet. Minden tiszteletem a vizsgálatot végző fiatal hölgynek (Orsinak), aki türelmesen, de ellentmondást nem tűrően kezelte a barátságosnak éppen nem mondható kékcinegét. Ezek után a vörösbegy egy jó-nevelt gyereknek tűnt. Nem kellett sokáig magyarázni, hogy miről kapta a nevét.

Kirándulásunk végén Kovács Péter tanár úrnak köszönhetően nem maradhatott el a kilátó közelében elrejtett geoláda (a giminél is van egy) felkutatása. Egy ilyen rutinos csapatnak, mint a mienk természetesen nem volt teljesíthetetlen a feladat. A megtalálás után egy Erdélyből hozott „travel bug” is került a dobozba, aminek az úti célja Florida. Sok szerencsét neki. Jövőre egy kicsit melegebben öltözve reméljük mindenkit itt találunk, a darvakat, a geoládát és egymást is!

Tábori Levente

Hivatkozások: