Idén első célunk a Gróf Széchenyi István Általános Iskola volt, (sok éve ide járt egyik kolleganőnk, meg is találtuk a tablóját a folyosón).  Kíváncsi és izgatott gyerekek várták megérkezésünket és pár perc múlva már hat csoportba osztva lelkesen mértek, csepegtettek, hőkameráztak, robotoztak, ismerkedtek a játékos fizikával , kémiával  és a biológiával.

Ismét volt szó az emberi agyról, a látás mechanizmusáról, ki lehetett próbálni a reflexeket egy leeső vonalzó elkapásával és mindezen folyamatok megértését szétszedhető modellek (emberi agy, emberi szem) segítették.  A kémiánál sem maradt el a durranógáz-próba és a fekete kígyó is szépen növekedett, mindkettő nagy sikert aratott a gyerekek körében. Ügyesen kimérték a mérlegekkel a cukrot, hogy összeállítsák a meghatározott tömegszászalékos cukoroldatot, amelynek töménységét kézi  refraktométerrel ellenőrizték.  A hőkamera működési elve, a kijelzőn látott kép értelmezése után képeket lehetett készíteni egymásról, a folyosón futó meleg- és hideg vizes csövekről, az udvaron játszó többi gyerekről, de nem maradtak ki a termikus kölcsönhatások sem,  de észlelhető volt, hogy  hány fokon ég a borszesz égő és mennyire hűti le a vizet a kálium-nitrát oldódása során. A robotra szerelt szenzorokkal ultrahangos távolságmérésre került sor, majd a tolatóradar működését is megismerhettük a sípoló, tolató robotok segítségével.

A földrajz esetében a téma a Föld volt, bár volt megszokott földgömb modellünk is, a legjobb mégis a  saját kézzel formázott gyurmagolyó volt.

A következő asztalnál érdekes fizikával kapcsolatos játékok, kísérletek vártak a diákokra. Olyan eszközöket hoztunk, amelyek akár otthon is fellelhetők és az elvégzett kísérletek megismételhetők. készítettek hat szögből  egyensúlyi játékot, de nem maradt el a sok vidámságot okozó füstkarikák eregetése sem.

Ahogyan  újra és újra felkerekedünk és elindulunk egy-egy  iskolába, mindig izgatottak vagyunk, hogy milyen lesz abban az iskolában kísérletezni, megmutatni a természettudományos tárgyak szépségét. Annak ellenére, hogy a kísérletek és a bemutatott tárgyak sokszor ugyanazok is, az élmény mindenhol más.

Az érdeklődés és kíváncsiság a gyerekek szemében mindig ugyanolyan lelkesítő, és ezért hazaérve már a következő alkalmat várjuk…

Fehér Mária