Az iskolánkban három helyszínen is nyomon követhették a diákok a napfogyatkozást:

Megfelelő szemvédő üvegen keresztül Simon Tibor tanár úr koordinálta a diákok közvetlen megfigyelését. A technika teremben Gilicze Tamás tanár úr egy napvédővel ellátott kamera képét vetítette ki a táblára, így ott veszély nélkül követhették a diákok az árnyék átvonulását.

Ugyanezt a képet az interneten keresztül más tantermekben, illetve az aulában berendezett megfigyelőhelyen is lehetett nézni. Számos fizika és földrajz óra kiegészült így egy kivételes gyakorlattal.

A weben keresztül még távoli iskolások is bekapcsolódtak, ezt az ő  kommentjeikből tudtuk meg. Március 20-án pénteken részleges, közel 60%-os napfogyatkozás volt Magyarországon. A jelenség 9:39-tól 11:59-ig tartott, a maximuma 10:48-kor volt. Az ország- és világszerte készített videókat, fotókat a Magyar Csillagászati Egyesület gyűjtötte össze, érdmes megnézni utólag is.