Dr. Kecskeméti Kovács István, természettudományos önképző körünk következő vendégeként 2014. március 31-én, hétfőn  érkezett hozzánk. 2002-ben érettségizett a Batsányiban. 

A gimnáziumi érettségit követő egyetemi tanulmányok, a pályakezdés, és a gyógyszertár vezetés élményei mellett egy-két gyakorlati jellegű patika-titokba is bepillantást nyerhettünk: a vidám délutánon ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen is a gyógyszerész hivatás, a másik oldalról.
A gyógyszerész munkája már középiskolában megtetszett Pistinek: szerteágazó érdeklődését végül egy visszalátogató, és gyógyszerésznek készülő volt batsányis diák terelte ebbe az irányba.  Az érettségi óta eltelt hét év történetét mesélve elmondta, hogy a gimnáziumban megszerzett biztos alapok sokat segítettek tanulmányai kezdetén. A későbbi egyetemi tantárgyai is szorosan egymásra épültek, egy-egy témakör több kurzus keretében is előkerült, így nagyon alapos tudásra tett szert. TDK dolgozatát készítve gyógyszergyári kutatónak készült, végül mégis a betegekkel történő közvetlen kapcsolatot jelentő hivatást választotta, így került a közforgalmi gyógyszertárakba. Pályakezdőként Makón, majd Szegeden dolgozott, később helyettesítő gyógyszerészként megfordult az ország számos patikájában. Két és fél évig utazott nap, mint nap az ország egyik feléből a másikba. Bár fárasztó volt az utazás, mégis szerette ezt a munkát, mert minden patikában szeretettel fogadták, és felbecsülhetetlen szakmai tapasztalatot szerzett helyettesítő gyógyszerészként. Ennek is köszönhető, hogy fiatal kora ellenére már rutinos patikusnak számít, és bátran vállalkozott az újabb munkakör váltásra: jelenleg patika-vezetőként dolgozik Szentesen.
Miközben sok humorral fűszerezve mesélt hivatásáról beavatta hallgatóságát a magisztrális munka rejtelmeibe is.
Kézbe vehettük a ma már alig használt hengeröntőt, megnézhettük a por formájú gyógyszerek régi adagolóját és mindenki kapott ajándékba egy-egy mentolos csoki kúpot is.
A gyógyszertári kozmetikumokat ma is sokan kedvelik, a jelenlévők egy egyszerű prés ("buzsi") segítségével saját maguk tölthették meg a nyitott végű tubust kézápoló krémmel, a csomagolást a tubus-záró fogóval fejeztük be, majd a legvégén a cimke is a helyére került. 
Gyorsan eltelt a délután, a vidám hangulatnak és a sok tevékenykedtetésnek köszönhetően nem csak a gyógyszerésznek készülő diákok jutottak hasznos információkhoz, de mindannyian többet tudunk arról, milyen is a patikus hivatása.
Dr. Kecskeméti Kovács István örömmel vállalta, hogy a Batsányi Természettudományos Önképző körének gyógyszerész patrónusa legyen, és búcsúzóul arra biztatta a pálya iránt érdeklődő diákokat, hogy keressék fel a patikában, mert szívesen megmutatja számukra a