2014. december 17-én  Jámbori Attila, iskolánk volt diákja beszélt azokról a tapasztalatokról, amit a Budapesti Műszaki Egyetemen tanulmányai és munkája során szerzett. Attila a BME Természettudományi Karának fizikus mesterszakos hallgatója, orvosi fizika szakirányt választott és az egyetem mellett az Országos Onkológiai Intézetben dolgozik fizikusként.
Rövid elméleti áttekintés után, készülékekről, kezelési módokról, az orvos és fizikus együttműködésről hallhattunk információkat.

Az előadás egyik hallgatója, Rátz Kamilla Boglárka 10. a osztályos tanuló így foglalta össze a hallottakat:

„Ezt az előadást nagyon hasznosnak tartom, mivel sok embernek ad lehetőséget arra, hogy betekinthessen a rákos emberek életébe és arra is, hogy el tudjuk képzelni azt, hogy mennyire súlyos betegség is a rák.

Gyakran hibásan mondjuk ezt a betegséget "ráknak". Ez egy gyűjtő fogalom. Helyesebb meghatározás a tumor vagy a daganat, ami nem más, mint egy rendellenes sejtszaporulat - tudtuk meg Jámbori Attilától. Rengeteg érdekes dolgot mesélt nekünk a kezelésekről, a tünetekről és arról, hogy hogyan alakulhat ki az ember szervezetében a rák és mi vezethet hozzá. Nincsen kimondott gyógyír a rákra és az sem bizonyos, hogy mi okozza. Talán az első elszívott cigaretta, talán egy gyermekkori sérülés, ahol a csont és a bőrszövet rendellenesen gyógyult.

A fenti kérdésre a válasz pedig az, hogy egy fizikus nagyon sokat tud segíteni az onkológián az ilyen betegségben szenvedőknek, mégpedig úgy, hogy a vizsgálatnál kiszámolja és értékeli a vizsgálati adatokat. Vannak olyan értékek, mutatók, amelyeket lehet, hogy egy orvos nem tud kiszámolni, mert nincsenek meg hozzá a megfelelő ismeretei. A sugárkezelések dózisainak kiszámítása egy függvény, melyen az egyik tengely a sugárkezelések mennyiségét mutatja, míg a másik a túlélő sejtek hányadát.

Fontos a képalkotás is, hogy milyen minőségű felvétel készül az érintett területről. Az alábbi vizsgálati módszerek jól ki tudják mutatni a tumort : CT, MRI, PET, ULTRAHANG.

Számomra informatív és érdekes volt az előadás, nagyon elgondolkodtatott. Jó lenni sok hasonlón részt venni.”

Jámbori Attila már nem első alkalommal jön vissza egykori iskolájába, hogy élményeit, tapasztalatait megossza a középiskolásokkal.
Legutóbb két éve, 2013 januárjában beszélgetett a batsányis diákokkal a Bsc-s tanulmányairól, és a Kínában vállalt önkéntes munkájáról.