Ifjú természettudósok2014. április 24-én iskolánkból Makai Petra, Szarvas Enikő, Sütő Máté, Tápai Levente  8.f  osztályos tanulók vettek részt a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium által meghirdetett természettudományos diákkonferencián.

 Az Ifjú természettudósok az NLG-ben címet viselő verseny az idén már 9. alkalommal kerül megrendezésre.

 A „Gyulai József Természettudományos Műhely” című projekt keretében kiírt pályázatra 4 különböző témakörben lehetett pályamunkákat küldeni.

A pályamunkák témakörei:

1.      Vegyszerek (tisztítószerek, permetezőszerek, rovarirtók) a házban és a ház körül-hatásuk a környezetre, biztonságos használatuk

2.      Fizika a közlekedésben

3.      Hungarikumok vagy amit hungarikummá tehetünk

4.      Táplálkozási szokások és zavarok Európában

A prezentációs témák kiválasztása után a választott témakör feldolgozásába kezdtünk, majd a kész prezentációkat elküldtük a szervező intézmény címére. Ezután meghívást kaptunk a konferenciára, ahol a tanulóknak szóban kellett ismertetni a kutatási, vizsgálódási témájukat, eredményeiket.

A program lényege az volt, hogy a diákok saját korosztályuknak adják elő az elkészített pályamunkáikat, saját szemszögükből nézzék és értékeljék a választott témakörüket.  A délután során 14 prezentáció került bemutatásra.

Sütő Máté és Tápai Levente a Vegyszerek a házban és a ház körül témát választották. Prezentációjukat 8 percben kellett ismertetniük az érdeklődő közönség, versenytársak és a zsűri tagjai előtt.

 

Makai Petra és Szarvas Enikőa Hungarikumok vagy amit hungarikummá tehetünk témakörben készített feladatukat mutatták be.

A zsűri értékelte a bemutatott pályamunkákat és az első három csapatot díjazta. A lányok munkája és előadása nagyon megragadta a zsűri figyelmét, így nekik ítélték az előkelő 3. helyezést. A fiúk is nagyon ügyesen szerepeltek és élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak.

Jövőre is újra szívesen látnak bennünket.

Szabóné Sinkó Tünde, felkészítő tanár