Úgy gondolom, minden elfogultság és nagyzolás nélkül kijelenthetjük, hogy ebben az évben a természettudományos versenyek legmeghatározóbb csapatai a Batsányiból kerültek ki, már ami a gyakorlati részét érinti a tudományoknak. Ezt pedig azért jelenthetem ki, mert április 25-én ismét visszajelzést kaptunk, hogy kísérletezésben mi vagyunk a császárok és nálunk élnek a világ legjobb felkészítő tanárai is!

Még decemberben a BJG csapatával egy második helyet érhettünk el a Chain reaction (Láncreakció) nevű versenyben (ahol a közönség tulajdonképpen nekünk szavazta az első helyet, hiszen a laboratóriumok építése miatti zord körülmények között sokkal inkább kellett a kreativitásunkat igénybe venni, mint a modern eszközöket). Ezen a versenyen kaptunk meghívást közelmúltban megrendezésre került Kísérletbazár nevű rendezvényre, amely Győrben került megrendezésre. Kezdetben a rendezők úgy számoltak be a rendezvényről, hogy pár középiskolás csapat kísérleteket mutat be a nagyközönségnek. Nos, ez később úgy módosult, hogy egyre több csapat jelentkezett erre a feladatra, egyre több támogató szerzett tudomást erről a megmozdulásról, úgyhogy a rendezők egy kísérletezési-készség összemérő versenyt formáltak belőle. Fokozott izgalommal és versenyszellemmel indult tehát Győrbe a Batsányiból is két csapat (bár ez a hajnali 5 órás induláskor még nem sugárzott rólunk).

Maga a rendezvény a győri Mobilis cég épülete körül került megrendezésre, és csapatonként mindenkinek volt egy standja, ahol bemutathatta kísérleteit. Az egyik csapat a kémiai és egyszerűbb fizikai, míg a másik csapat tisztán fizikai kísérleteket mutatott be a közönségnek mintegy nyolc órán keresztül folyamatosan. Bár a kísérletekben igen, együttműködés tekintetében nem volt különbség a két csapat között, egyként adtuk át a közönségnek azt az önfeledt szórakozást és tudást, amit a kísérletezés jelent. A közönség pedig szívesen befogadta ezt a tudást, egészen délelőtt fél 10 –től délután 7 óráig. Alsós és felsős osztályok, gimnazisták, egyetemisták, felnőttek és idősek egyaránt vettek részt a rendezvényen megfigyelőként és résztvevőként. Számos kísérlettel készültünk, szögre ültettük, üvegen jártattuk, jóddal rajzoltattuk vagy éppen súlyt emeltettünk az arra járókkal. Csempén savakat és lúgokat önthettek egymásra, füstkarikákat fújhattak és az elektromosság rejtelmeibe is betekintést nyerhettek, mindezt megfelelő magyarázat mellett. A hosszan tartó fáradságos kísérletezés közben mindig figyeltünk arra, hogy a lehető legpontosabban magyarázzuk el egy-egy jelenség miértjét, ugyanakkor igyekeztünk bevonni az embereket, szórakoztatni őket és velük együtt nevetni. Azt hiszem, ez volt a mi titkunk. Tudtuk, hogy kommunikáljunk egy másodikos kisfiúval és egy középkorú zsűritaggal egyszerre, miközben mi is remekül szórakoztunk. A kísérletezési versenyben 29 csapat vett részt az ország minden tájáról (sőt, még Szlovákiából is). A verseny támogatói között a győri telephellyel rendelkező Audi vállalat is szerepelt. Mint már említettem, ez egy verseny volt, tehát végeredmény is lett annak rendje és módja szerint. Mégpedig nem is akármilyen. A szakmai zsűri pontozta a kísérletek látványosságát, a felhasznált eszközöket, az előadás módját, érthetőségét és, hogy ki mennyire vonja be a közönséget saját előadásába. Szoros verseny alakult ki a végére. Mintegy 90 középiskolás diák és 29 csapat közül a zsűrinek szakmai és előadás módbeli szempontból egyaránt annyira elnyerte a tetszését iskolánk két csapata, hogy a fizikai részleg a nagyszerű 3. a kémiai és fizikai vegyes részleg pedig a dicső 1. helyet szerezte meg magának.

Mondhatom, hogy ez volt az egyik legembertpróbálóbb verseny, amin valaha részt vettünk. Azonban a találékonyságunk, a tudomány iránti szeretetünk, a közvetlen stílusunk és felkészítő tanáraink segítsége összességében meghozta a gyümölcsét. Két gyönyörű helyezést.

A csapat tagjai voltak: Dudás Dorina, Keller Dorina, Bácsi Bernadett, Jaksa Fanni, Lekrinszki Dénes és Lekrinszki Tamás.

Felkészítő és segítő tanáraink: Baricsné Kapus Éva tanárnő, Szabó László tanár úr és Simon Tibor tanár úr.