Ebben a tanévben egy számunkra új terület, az Arduino készletből megépíthető robotok ötletével nyertük el, első helyen e megtisztelő címet. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar szervezésében, egy egész napos szakmai rendezvény keretében előadóként és díjazottként is szerepeltek iskolánk diákjai: Bálint Karola, Sebők Attila 12.f és Gilicze Kristóf 10.f osztályos tanulók. 

A délelőtt során egyetemi oktatók előadásait halhattuk Hálózati algoritmusok, Molekuláris biológia és Nanotechnológia témákban, amit az idei évre benyújtott pályázatok ünnepélyes eredményhirdetése követett.

A szakmai program délután folytatódott: az elmúlt tanév nyertes projektjei mutatkoztak be 10 perces előadás keretében, majd a diákelőadók válaszoltak a hallgatóság kérdéseire. 

Iskolánkban az elmúlt tanévben a katasztrófahelyzetekben bevethető robotok hatékony együttműködését megvalósító programok, és a mobil alkalmazások fejlesztése volt a kiválasztott terület. Idén e projekt keretében a diákokkal alkatrészekből szeretnénk robotokat összeállítani, így a tevékenységünk sokrétű lesz: a tervezéstől az alkatrészek kiválasztásán, a forrasztási műveleten át a robot programozását, tesztelését, és az adott cél szerinti felhasználást tervezük. Gimnáziumunkban először vállalkoznak ilyen feladatra a felsőbb éveseink, az ő érdeklődésük, kutatómunkájuk nyomán kialakuló fejlesztés, a tervezett robotok a fiatalabb tanulókat is ösztönzi majd arra, hogy megtervezzék, megépítsék, programozzák és teszteljék saját intelligens alkotásaikat. 

A robottechnika terem délutánonként klubszerűen működik, otthont ad többgenerációs versenyfelkészülésnek, tehetséggondozó műhelymunkának, kutatási projekteknek, és egyéni ötletek megvalósításának is. Célunk  a diákok műszaki, természettudományos érdeklődésének támogatása, és ilyen irányú továbbtanulásának segítése. A mérési adatgyűjtés, a szenzorhasználat és a számítógéppel támogatott mérések jól kapcsolhatók az automatizáláshoz, és a robotikához, így ezekkel a komplex területekkel találkoznak a hozzánk érkező diákok életkoruktól és előismeretüktől függő szinten. A kutatási programban A Szegedi Tudományegyetem Műszaki Informatika Tanszékével működünk együtt.

A Csongrád városi televízió 2014. december 8-án számolt be a kutatóiskolai tevékenységről.