Február 10-én délután fél 5 órai kezdettel újabb állomásához érkezett az „Anya te tudod, Apa te tudod” rendezvénysorozatunk. A nagy érdeklődésnek köszönhetően már napokkal korábban ki kellett tennünk a „Megtelt” táblát a jelentkező felületre. Hihetetlen fizikai kísérletekkel Szabó László, meglepő kémiai jelenségekkel Tábori Levente, észrengető robotikával Gilicze Tamás várta a gyerekeket és szüleiket.

Ez alkalommal Csák Laura 9.b osztályos tanuló vállalta, hogy tudósít a délután történtekről.

Az ő írását olvashatjátok, amelyet fotók és a városi televízió tudósítása egészít ki.

A nagy érdeklődésre tekintettel február végén pótalkalmat hirdetünk az érdelődők számára, a pontos dátum ismeretében hamarosan újr elérhető lesz a jelentkezési lap.
 

 

 
 
 
 

Anya te tudod, Apa te tudod címmel új foglalkozássorozat indult útjára a Batsányi János Gimnáziumban.  Kisgyermekek és szüleik, nagyszüleik jelentkezését várták a szervezők,  azokét, akik szeretnének együtt laboratóriumi kísérleteket végezni. Két téma közül lehetett választani: az egyik „ A föld belső szerkezete, vulkanizmus, földrengések vizsgálata”, a másik a „ Többsejtű gombák mikroszkópos vizsgálata” címet kapta.